Osu!
Kedves Zoli Senpai!
Egy jó ötlet lelkiismeretesen megvalósítva a jó érzésű emberekben csak jó energiákat szabadít fel.
Mennyi csupa jó, nem? A negatív embereket meg sem kell hallani!
Ezért tényleg érdemes volt! Jövőre ott leszünk!
Osu, Operátor
Tagság kezdete
2011. May 30. Monday, 09:28
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 08:15
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu ! Kedves Mindenki !
Ahogy Hanshi írta, miszerint meddig tudok meglepetésekkel szolgálni felétek, , ez a szeretet ugyan úgy visszafelé is igaz. Higgyétek el még mindig nem csengett le az I. Karate Maraton !! Pl a mai nap keresett meg a Veresegyházi helyi TV, miszerint átküldte nekik a Kisduna TV az ő által készített felvételeket, és ők is szeretnének, készítenének összefoglalót a műsorukba!
Szóval nagyon jó érzés azt tudni, miszerint ez a karate rendezvény mélyen megmaradt az emberekben,és mindenkinek felkeltette az érdeklődését !
Viszont, egy negatív visszajelzést is hallottam, ami a technikák minőségét firtatta! 24.000 technika után!
Persze olyantól, aki addig egyet sem csinált meg ! Ezt természetesen elfogadom, és tiszteletben tartom, sőt igazat is adok neki, de az én szemléletemben egy kicsit szánalmas!
De majd jövőre kiderül, hogy mennyit fog bevállalni!!
Ezzel szemben, még mindig jönnek az önzetlen levelek, hogy kinek mit jelentett eddig az edzés munkájában, az elvégzett technikák sokasága!
A napokban kaptam meg az eredeti ajándékutalványt, amit kisorsoltunk a Maratonon, és a Nikit kértem, hogy vegye fel a kapcsolatot, a Balaton-Lellei SHITO- RYU képviselőjével, kedves Heni Senseijel !
Bemásolom a választ !
Szia Niki!
Elnézést, hogy csak most reagálok az üzenetedre! Kicsit zsúfolt volt az elmúlt időszak. El sem hinnétek mennyi plusz energiát adott a Karate Maraton!!!
Tele vagyunk programmal,lelkesedéssel, elszántsággal...pörgünk ezerrel!!! :-D . A Bálintban (a 10 éves tanítványom) olyan "erők"szabadultak fel, amik eddig soha nem voltak! Mindig mondtam neki: "jó- jó, de valami plusz hiányzik". Na, most már nem hiányzik semmi- Nektek, legfőképpen Édesapádnak köszönhetően!!!
Életem egyik legnagyobb karate élménye volt! Biztos, hogy még évek múlva is ugyanilyen szeretettel fogok rá visszaemlékezni. Szóval: KÖSZÖNJÜK!!! :-D
Ja, a cím, ahová az utalványt címezzétek:!
2330. Dunaharaszti, Csendes út 6/a
Szappanos Zoltán és Kedves Családja részére
Jó szórakozást!
Megérdemlitek a kikapcsolódást!
Puszi Nektek!
Köszönöm neked Kedves Heni az egész családom nevében !!
Szeretném még a BSI , a futások, Maraton futások fő szervezőjének a levelét is bemásolni !
Kedves Zoli!
Hittem benne, hogy megcsinálod, és most örömmel látom a sikert.
Most már te is tudod, hogy milyen érzés valamit kitalálni, kigondolni a részleteket, előkészíteni, megszervezni és lezárni.
Ez a folyamat nekem mindig erőt a következőhöz.
Kívánom, hogy legyen 2., 5., 10. és még több karate maraton!
Ne feledd, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ki fogod nőni a mostani csarnokot, meg a következőt is. Sokkal több ember jön, de az örömöd is nagyobb lesz.
Gratulálok!
Mikor tudunk egyeztetni a karatésok futásáról?
Kocsis árpád
Köszönöm Árpi a kedvességedet, és hamarosan egyeztetni fogok veled a Karatésok Futásáról!
Na, Kedves Karatésok, mibe szeretnélek benneteket belerángatni legközelebb???????
Megint együtt egymásért!!!
Vigyázzatok magatokra, edzetek sokat, hogy legközelebb már a technikák tökéletesítésére is nagyobb hangsúlyt tudjunk fektetni, ne csak a teljesítésére!!
Sportbaráti üdvözlettel!
Szappanos Zoltán Dunaharaszti Seiren dójó 06 30 9902834 szappanos.karatemaraton@gmail.com
Osu!
UI Elkészültek a DVD-ék !!
Tagság kezdete
2010. December 25. Saturday, 13:11
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 15:42
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU !
Kedves Zoli Senpai Szép és kedves gesztus tőled a DVD -MEGÍRÁSA.
Köszönjük! önzetlen és segítőkész vagy mint mindig .
OSU !
Barnabás
Tagság kezdete
2011. September 06. Tuesday, 08:28
Utolsó látogatás
2012. May 06. Sunday, 12:00
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU Szapi Senpai! (tök jó kiírni)
Nekem is kell 1db. , de pénteken megkérdem a dojo-ban.
Osu,a-c-s.
Tagság kezdete
2010. October 08. Friday, 11:42
Utolsó látogatás
2012. May 16. Wednesday, 09:46
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU!
Zoli Senpaiom!
Még mindig okozol a maratonnal kapcsolatos kellemes meglepetést. Köszönjük!
Én is körbekérdezem a dójóban és rendelem hamarosan, természetesen magamnak is.
OSU!
Hanshi
Tagság kezdete
2011. January 21. Friday, 14:19
Utolsó látogatás
2012. May 18. Friday, 06:10
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu !
Kedves Mindenki!
Szeretnélek benneteket tájékozatni, hogy ígéretemhez híven, a múlthéten, átutaltam a Hegyem Alapítványnak 50.000 FT –ot.
Elkészült az I. Karate Maratonról egy komplett DVD. Ezt az én általam hívott videós készítette, ezért a végén Hanshi beszéde végig meg van vágatlanul, nem HD minőségű felvétel, de szerintem nincsen kivetni való benne! Az egész rendezvényről vannak bevágva fontos részek, tehát aki nem volt ott az is teljesen átfogó képet kap, nem beszélve arról, aki ott volt! Próbáltuk úgy összevágni, hogy mindenki, és minden fontos esemény látható legyen rajta, de nem tudom garantálni, hogy sikerült is!
Arra hogy a szülők, barátok, saját magunk, egy emléket kapjanak, kapjunk biztosan megfelelő! Mert ugyebár az unokánknak meg kell mutatni, hogy látod én ott voltam az elsőn!
Én minden este megnézem!
A DVD, tokkal (amin elől egy szép tájkép, hátulján a Maratonról készült képek szerepelnek, a DVD lemez feliratozva képpel) Mindennel együtt garanciával 1.000 FT
Akinek szüksége van rá, mint egy emlék az jelezze felém és valahogy mindenkinek eljuttatom. Ha lehet dójónként lenne jó rendelni, mert úgy könnyebb eljuttatni, mint egyenként!
Maradok tisztelettel, köszönettel, sportbaráti üdvözlettel!
Szappanos Zoltán Dunaharaszti Seiren dójó 06 30 9902834 szappanos.karatemaraton@gmail.com
OSU !
Tagság kezdete
2010. December 25. Saturday, 13:11
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 15:42
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU!
Kedves Zoli Senpai és Mindannyian!
Ahogy mondtam, kell néhány nap, hogy az ott történtek lecsapódjanak és felhozzák mindazt a pluszt, amit okozhatott ez az óriási mennyiségű munka, amit ott ennyien elvégeztetek. És biztos vagyok benne, hogy ennek a hatása és eredményei még sokáig, egy életre elkísérnek benneteket.
Ami azonban még fontosabb, az az öröm érzése, amit az ott lévők stílusfüggetlen egysége, összetartozása, egymás segítése eredményezett. Ezek azok a dolgok, amik könnyet csalnak a szemeinkbe.
Most már tudjuk, hogy végrehajtható, tudjuk, hogyan kell rá készülni, tudjuk, hogy milyen fizikummal és ízületi állapotokkal lehet és érdemes nekimenni, tudjuk, hogy milyen pozitív hatásai vannak, akkor ki az aki jövőre otthon marad és nem próbálja meg?
OSU!
Hanshi
Tagság kezdete
2011. January 21. Friday, 14:19
Utolsó látogatás
2012. May 18. Friday, 06:10
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu !
Kedves Mindenki !!
Már gondolom hiányoltatok, mert már régen jelentkeztem
. De még sok utómunkálatot kellet elvégezni, a munkámmal is nagyon el voltam maradva, és még két fontos eseményen is részt kellet vennem!
Egyet biztosan állíthatok, ami a Karate Maraton körül kialakult az én sem gondoltam volna.
Olyan érzések törtek elő a karatékákból ami szerintem nagyon elgondolkodtató !
Rengeteg, emailt, smst, telefonhívást kapok még a napokban is, mert most kezdődött az emberekben érződni, hogy miben is vettek részt! Tehát nyugodtan mondhatom, hogy a I.Karate Maraton elérte a célját!
Bemásolok egy két emailt, de a nevet nem teszem mellé, mert azt hiszem nem fontos! Aki kételkedik, a hitelességében az nem ismer engem!
1: Osu Kedves Zoli Senpai!
Először is szeretném megköszöni hogy részt vehettem ezen a fantasztikussan megszervezett eseményen. Személyedben igazi példaértékű harcművészt ismertem meg. A hátsò sorbòl csak rádnéztem és további erőt adott a folytatáshoz. A vendéglátás csodálatos volt, sosem tapasztaltam hasonlòt. Iszonyatossan elfáradtam de nem tudtak volna olyat igérni amiért feladtam volna. Gratulálok a dan fokozatodhoz és e neves esemény megszervezéséhez. A kyo s vendégkönyvben folyamatossan figyelem a bejegyzéseket. Számomra is érthetetlen volt hogy más szervezetektöl például töllünk is miért nem volt senki...... Csak bizni tudok abban hogy egyszer megszünik ez a szervezeti megkülönböztetés hiszen mindannyian egy célért küzdünk : Találkozni a végső igazsàggal.
Pont ezért örültem amikor olvastam a maraton célját. De talán egyszer a hozzád hasonlò mesterek visszaforditják a világot a helyes mederbe. Érdekes volt tapasztalnom a maraton elött a hozzáálást az emberektől volt aki szánalmassan cinikus volt volt csodálò de olvastam a kyokushin way- t ahol irt erről Oyama ugyhogy tultettem magam ezen.
Nagy tisztelettel köszönök mindent és viszem a hirt mindenfelé amerre megfordulok.
Ui. elnézést de kicsit összevissza irok mert mobilrol teszem, de már régòta szerettem volna irni neked.
OSU!
…………………………………………………………………………………………………….
2:Kedves Zoltán és Niki!
Gratulálunk Nektek a nagyszerű eseményhez és köszönjük a küldött beszámolókat! A filmekből látszik, hogy a karatés közösségben is igazán nagy erők lappanganak, csak megfelelő cél és lelkes szervezés kell ahhoz, hogy mindez felszínre törjön. Ezek után már én is látom lelki szemeim előtt a karate ruhás sokaságot valamelyik nagy futóversenyünkön.
Mi is közhírré tettük sikereteket honlapunkon: http://www.futanet.hu/cikk/karate-maraton-volt-a-hetvegen
A további együttműködésben bízva:
Lakatos István
marketing munkatárs
…………………………………………………………………………………………………..
3:Osu, kedves Zoli Senpai!
Hirtelen nem is tudom, hol kezdjem, talán az elején
Nagyon köszönöm neked mindazt amit megalkottál és amelynek beteljesülése 2012. február 11-én volt.
Csodálatos élménnyel lettünk gazdagabbak, és azt hiszem vétek lett volna kihagyni a Maratont.
Gratulálok Neked, segítőidnek és mindenkinek, aki hozzájárult eme jeles esemény megvalósulásához.
Ami a rendezvény körülményeit illeti:
Hihetetlen profizmusról tettél tanúbizonyságot, olyan volt az ember érzése, mintha harmincadjára rendezted volna meg, minden a helyén volt, minden apró részletre figyeltél, számomra, számunkra lenyűgöző volt az egész! Sokat beszélgetünk edzőtársainkkal azóta is erről és mindamellett, hogy nagyon elfáradtunk, jó érzés volt egy ilyen környezetben végigcsinálni ezt a kemény kihívást.
Ami az erőpróbát illeti:
Hála az ötletednek, ismét meg tudtuk méretni magunkat a Kyokushin Karate végtelen mezején és felemelő érzés volt ott együtt lenni egy ekkora csapattal és végigcsinálni! Azt hiszem, ismét feszegettük saját határainkat és ettől szép ez az egész Karaténk. Jó volt egymást bíztatni, erőt adni, ha valaki lankadni látszott. Hanshi számos bölcs mondata közül az egyik nagy igazság azóta is itt duruzsol a fülemben (remélem pontosan idézek): "Az élet mindent megad neked, csak kérni kell". Ez azon a napon különösen igaz volt szerintem. Voltak kemény holtpontok mindenkinek és enélkül a több mint 100 ember nélkül nem biztos, hogy sikerült volna túljutni rajtuk. De bizton állítom, hogy senkinek sem fordult meg a fejében, hogy "márpedig nem bírom és abbahagyom". Olyan energia összpontosult ott és akkor azon a napon, amit (sajnos) nem érez az ember minden nap. Azóta is hiányolom ezt az energiát és át akarom érezni még ezt sokszor. Most a csapattagjaink nevében is mondom ezt
Köszönöm neked / nektek ezt még egyszer és remélem, mihamarabb találkozunk, mondjuk a március végi EB-n.
Gratulálok a Sho danhoz, azt gondolom, hogy ezt nagyon kiérdemelted.
………………………………………………………………………………………………………………………
4:Osu, szia Zoli!
Az elmúlt napokban is nyomon követtem a híreket, véleményeket, és örömmel veszem, hogy mindenhonnan pozitív visszajelzésekkel találkozom, ez elsősorban téged tisztel meg! Shihan Furkóval is beszéltem, aki ugyancsak kiemelt elismeréssel nyilatkozott a rendezésről, fogadtatásról. A mi facebook oldalunkra feltettem az ottani képeitek elérhetőségét, illetve edzésen beszámoltam a csapatnak a rendezvény eredményeiről, a teljesítményt maximálisan elismerve, példaértékűként kiemelve.
Gondolom jövő évben már nemzetközivé teszed a Maratont !
…………………………………………………………………………………………………………………
5… Részlet , és van egy gondolat amit kiemelek ! Az első etap tulajdonképpen a bemelegítésre szolgált és gond nélkül lehetett teljesíteni. A harmadik etap számunkra jelentős volt és büszkén teljesítettük, hiszen mesterünket kérte fel a szervező a mindenkivel szemben felállított emelvényen történő végrehajtásra, azon az emelvényen, ahol az erre felkért mesterek mutathattak példát a többiek számára. Az erőpróba második felében már nagy szerepet játszott a kitartás, az erőnlét és a sokszor hangsúlyozott monotonitás tűrés. Sorban jöttek olyan előzőleg elképzelhetetlennek tartott sérülések és fájdalmak amelyek megnehezítették a maraton hátralévő részének teljesítését. Ezeken a „holtpontokon” egymás biztatásával, támogatásával lehetett csak túljutni. Úgy érzem ebben a mi csapatunk élen járt ezzel is bizonyítva az egyesület tagjainak összetartását. Aki még nem érezte nem tudhatja, milyen az mikor egy ilyen erőpróbán az utolsó tartalék energiák mozgósításához elhangzó „shotokan” kiáltásra mind a százegynéhány karatéka – többségében kyokushin karatés – hatalmas, falakat rengető kiai-ja a válasz, ezzel is erőt adva egymásnak és bizonyítva a stílusokon túllépő összetartást. És mi tudtuk, hogy ez NEKÜNK szól!!! Tiszteltek bennünket és a teljesítményünket! Ahhoz nem is fért kétség, hogy mind a heten teljesítettük a tíz etapos kihívást, ezzel igazán legyőzve önmagunkat. A nehézségek ellenére egy nagyszerű hangulatban lezajló rendezvényen vettünk részt, és azt hiszem a többiek nevében is kijelenthetem, hogy nagyon jól éreztük magunkat.
Jövőre is lesz Karate Maraton, mi ott leszünk! Mindenkit csak arra tudok bíztatni, hogy csatlakozzon majd hozzánk és legyen részese ennek a felemelő és büszke érzésnek, a karate összetartó erejének.
Kedves Mindenki, most nem írok többet mert elég volt ezt elolvasnotok !
Minden tiszteletem nektek szól ! Köszönöm !
Szappanos Zoltán Dunaharaszti Seiren dójó 06 30 9902834, szappanos.karatemaraton@gmail.com
OSU !
Tagság kezdete
2010. December 25. Saturday, 13:11
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 15:42
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU!
Kezd lecsengni a Maraton által szerzett fáradtság, izomláz és most kezdenek felszabadulni azok az erők, amik a végrehajtás által felszínre törtek. Mindenki csak áradozik róla.
Érdekes gondolatok merültek fel a gyakorlás során.
Az egyik ilyen, hogy érdemes-e ennyi technikát egymás után végrehajtani, hiszen a fáradtság a koordinációt erősen rontja és ennek következtében sok pongyolán végrehajtott mozdulat vajon nem okoz-e rossz rögzülést? Igen, ennek vannak bizonyos veszélyei. De a tapasztalatom az, hogy a ha a fáradtság ellenére is a gyakorló fenntart egy bizonyos technikai színvonalat, hiszen a mozdulat jellegét azért erősen meg kellett őrizni, és ehhez külső segítség is rendelkezésre állt, akkor olyan nagy bajt nem tud okozni. Ellenben a megpihenés után (itt néhány napra gondolok) egyrészt sokkal többet tud a gyakorló ismételni fáradás nélkül a korábbi sok gyakorlás eredményeképpen, másrészt a mozdulatai óhatatlanul pontosabbak, koordináltabbak lesznek már. Ami azonban mindenképp mellette szól, az a monotónia, a kitartás, a speciális mozgató izomzat rendkívüli terhelése soha nem próbált szélsőséges tűrőképességet igényel és ezt máshogy nem lehet pótolni. Természetesen a max. erőt és gyorsaságot érdemes a megpihenés után edzeni, hogy ne csak a mennyiség, hanem az igazi gyors és erőteljesen fókuszált technikák végrehajtása is teret kapjon a gyakorlásban.
Azt gondolom összegezve, hogy mindkétféle gyakorlásra párhuzamosan szükség van, azaz a hosszú, kisebb erővel végrehajtott technikai ismétlésre és a kevesebb, de a maximális erővel, koncentrációval végrehajtottra egyaránt.
Nehéz összevetni ezt a 12 órás teljesítményt egy 30-50 ellenfeles küzdelemmel, de azt gondolom, hogy itt is keletkeztek olyan izomfájdalmak és holtpontok egyeseknél, mint akit ötvenen szétvertek egy sorozatküzdelemben, vagy éppen futja a nagy maraton 42 km-ét. Ott azonban egyszer kell csupán bemelegíteni és végig csinálni, míg itt tízszer kell felállni a halálos fáradtságból és kell újra tovább indulni. Ezt is ki kell próbálni, mert embert igényló, az már biztos! Javaslom, hogy edzetek ilyen etapokat legalább hetente a dójóitokban és az eredménye bizton nem marad el!
OSU!
Hanshi
Tagság kezdete
2011. January 21. Friday, 14:19
Utolsó látogatás
2012. May 18. Friday, 06:10
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu, Mindenkinek!
Nagy tisztelettel köszöntöm a Maraton résztvevőit és szervezőit! Óriási munka volt benne, az érződött minden egyes információból, de az eredménye is meglett, ahogy hallom és látom.
Sajnálatosan az influenza járvány elért engem is, ezért nem tudtam részt venni az eseményen szándékom ellenére.
De talán majd jövőre.
Amit a-c-s Sensei említ, hogy egyes szervezetek nem jöttek el, nos ez várható volt még akkor is, ha Shihan Kálmánunk megtisztelte az eseményt jelenlétével. Itt én is jelentős hozzáállásbeli különbséget vélek felfedezni, hiszen az IBK-sok mindig ott voltak minden eseményen, azokon is, amiket nem ők szerveztek, de ez viszont már nem mondható el ugyanúgy. Ez egy valamiféle felsőbbrendűségi érzés lehet valakikben? Csak az a jó, amit mi csinálunk, és mindenki más rendezvénye le van sajnálva? Nem tudom, csak van egy ilyen érzésem ezzel kapcsolatban. Mindenesetre ez a fajta nyílt ellenállás nem segít éppen a 40 éves évfordulókor.
De ne ezzel foglalkozzunk, hanem azokkal, akik teljesítették, azokkal, akik megpróbálták és valahol le kellett álljanak és azokkal, akik fáradtságot nem kímélve dolgoztak a rendezvény sikeréért!
Gratulálok még egyszer!
Osu, Operátor
Tagság kezdete
2011. May 30. Monday, 09:28
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 08:15
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU Mindenki!
Egy kis utóirat (élcelődés) a Karate Maratonnal kapcsolatban.
Jó volt látni,hogy más stílusokból is részt vettek ezen a eseményen,és átlátták,hogy ez nem IBK-s rendezvény,hanem az összetartás és a szeretett napja,ha már idén 40 éves Mo.-on a Kyokushin.Nagy pofonnak érzem azon Kyo-szervezetek felé,akiktől nem jöttek résztvevők.
Osu,a-c-s.
Tagság kezdete
2010. October 08. Friday, 11:42
Utolsó látogatás
2012. May 16. Wednesday, 09:46
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU Hanshi,Shihan-ok,Sensei-ek,Senpai-ok,és Mindenki!
Szeretnék én is GRATULÁLNI MINDENKINEK,aki a Karate Maratonon ott volt,és megcsinálta a saját maga által kitűzött célt.
A Pali Sensei írásához szinte nem is lehet mit hozzáírni,mert annyira mindenre kiterjedő,és benne van a lényeg.
Szapi Senpai barátomnak és családjának,ill. az ott lévő segítőknek külön NAGY GRATULA!!! Hibátlan szervezés és lebonyolítás.Mindenki megtalálhatta az igényének megfelelőt.Egy igazi sport-svédasztal volt a maraton résztvevőinek,amin izotóniás italok,gyümölcsök,csokik,krémek,pezsgőtabletták,stb. voltak a kínálatban.
Az előkészületi és elvégzett munka,(és persze a 10 etap),meghozta a megérdemelt jutalmát:Hanshi 1.Dan fokozatot adott Szapi Senpai-nak.Üdvözöllek a fekete övesek táborában!!! GRATULÁLOK!!!
A saját élményemet leírni nem nagyon lehet,mert aki nem csinált meg 1 etapot sem,nem fogja megérteni.Minden esetre örülök,hogy ott lehettem,és teljesíteni tudtam a 10 etapot.Mint ahogy Pali Sensei is írta,nekem is a yoko geri volt a legproblémásabb technika.Be is vallom,hogy kevés sikerült chudanba.Inkább a kansetsu gerit erőltettem.Nekem 1 holtpontom volt,a 7.-nél,de szerencsére utána volt a nagyszünet.Nagy erőt adott,a mellettem álló -nem fiatal- mesterek,és Hanshi tanácsai és biztató szavai,ami mindenkihez szóltak.
Remélem Mindenkinék sikerül a saját maga által kitűzött cél,etap mennyiség! Jövőre FOLYT.KÖV. !!!
Osu,a-c-s.
Tagság kezdete
2010. October 08. Friday, 11:42
Utolsó látogatás
2012. May 16. Wednesday, 09:46
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu!
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Szappanos Zoltán Sempainak a kiváló szinten megrendezett Karate Maratonért. Közvetlenül láttam, hogy mennyi munkát és energiát fektetett be és fanatikus elszántsággal valósította meg a tervét. Büszkék vagyunk, hogy Zoli Sempai dojojával a Seiken Sportegyesület tagja így 14-en vettünk részt a Karate Maratonon. Valamennyiünknek egy életre szóló élményt jelentett.
Magam is elvállaltam 10 etap teljesítését, bár edzéseken 4-6 sorozat volt a maximum. A feladat nagyon nehéznek látszott de oda kellett állni ha már elterveztük. Tudtuk, hogy a maratoni futók sem úgy kezdenek mintha 100 métert kellene csak teljesíteni, ezért nekünk is úgy kellett tervezni, hogy meg tudjuk csinálni a 30.000 technikát de ezek mindegyikének hatékonynak is kell lennie. A célunk eléréséhez több dologra kellett figyelnünk:
• A számolási ütem adott volt ezért az erőt és a dinamikát kellett a feladathoz igazítani. A technikák intenzitásának színvonalát az övfokozatoknak kellett tükröznie. Ezen a téren lehet a legtöbbet fejlődni az idők során. ( Elsősorban sok edzéssel)
• A technikák tisztasága és pontossága is nagyon fontos volt itt is az övfokozatok mutathatták meg a technikai különbségeket, ( Nagy ismétlésszámú gyakorlással a technikák is csiszolódnak.) Valamennyiünk számára a yoko gerik voltak a legnehezebbek, ebben az ütemben csak néhányan tudták ezt időszakonként megfelelően kivitelezni. (Számomra a yoko geri a láb és a csípő beforgatásával párosul erre itt egyáltalán nem volt lehetőség az idő ütem miatt. Ezért itt csak nagyon gyorsan kicsapó technikát lehetett végrehajtani.) A soto uke és uchi uke üteme is leegyszerűsített végrehajtását engedte a technikának. A többi technikát jól végre lehetett hajtani a megadott ütemezés mellett.
• A megfelelő táplálkozás, a folyadékbevitel, ásványi anyag- és vitaminbevitel kulcsfontosságú volt a nap folyamán melyre ha nem is készült előre valaki akkor is Hanshi tanácsai és Zoli Sempai által biztosított teli asztalok kínáltak lehetőséget.
• A fájó térdeket, izületeket, izmokat folyamatosan karban kellett tartani az egyes pihenőknél kenőcsökkel és egyéb készítményekkel.
Számomra a negyedik, hatodik és hetedik sorozat volt a legnehezebb amikor néha úgy éreztem, hogy lehet ez a kihívás mégsem fog sikerülni de a köztes szünetekben mindig jól sikerült regenerálódni. Fontos volt az elejétől a végéig uralkodó nagyon jó hangulat és összetartás mellyel egymást tudtuk erősíteni és látva a másikat természetesnek tűnt, hogy mi is meg tudjuk csinálni a következő sorozatot. A végrehajtás közben az ütések erejét megfelelően tudtuk szabályozni átváltva kin gerire a térdeink nehezen melegedtek be néha fájtak is, a mae gerinél a csípőizület került terhelés alá de szerencsére számomra ez nem jelentett problémát. A yoko geri katasztrofális volt, különösen a kezdés de ha túlestünk rajta a sorozatot letudottnak éreztem, mert a mawashi geri és a védések közben már látható volt a sorozat vége. Az utolsó három sorozatot már nagy akaraterővel teljesítettem, belülről úgy éreztem egyre nagyon intenzitással, látva már a feladat végét közeledni. Másnapra már csak enyhébb izomláz maradt meg, harmadnapon pedig már a következő edzésre készülök.
A Karate Maratonnal egy többünkben már régóta megfogalmazott igény vált valóra Zoli Sempai által megvalósítva ahol a kihon áll a középpontban. A cél egy nagy kihívás megvalósítása volt ahol önmagunkat kellett legyőzni a technikák végrehajtásával, társainkkal közösen. Ez a karate egyik fontos célja is.
Nagyon örültem, hogy vezető mestereink végig jelen voltak és tanácsaikkal illetve biztatásaikkal segítették a feladat végrehajtását. Nagyon jó volt, hogy magas rangú vendégek is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.
Ezúton gratulálok Mindenkinek ( kb.100 karatéka) akik eljöttek és teljesítették a kitűzött céljukat. Az eredményhirdetésen kapott szép oklevelek és a fényesen csillogó érmek az összes résztvevő gyűjteményében kiemelt helyre kerülnek. A Karate Maraton nagy sikerét tekintve reméljük, hogy híre elterjed és jövőre még nagyobb számú karatéka részvételével kerül megrendezésre.
Szappanos Zoli Sempai fekete övéhez szeretnék még néhány gondolatot hozzáfűzni:
• Edzésmunkája és szorgalma példaértékű
• Minden karate rendezvényen aktívan részt vesz
• A 30 ellenfeles küzdelmet már többször teljesítette
• Fris Sensei legutóbbi 24 órás kumitéjén 100 ellenféllel küzdött
• Versenyszervező oklevelet szerzett
• A katak gyakorlását a versenyre készülő csapattal együtt végzi
• Otthonában saját dojot alakított ki és fiait a kyokushin karate szellemében neveli
A fentiek és a Karate Maraton megszervezése mutatják Zoli Sempai munkásságát. Amikor a nap záró akkordjaként Hanshi Adámy István odaadományozta számára az első dant az első másodpercben arra gondoltam, hogy Zoli Sempai nem fogja átélni a danvizsga utáni katarzis érzését, de a rögtön kitörő tapsvihar után én is úgy láttam ez a legünnepélyesebb pillanat munkája elismeréséhez.
Gratulálok Zoli!!!!!
Osu! Sensei Németh Pál
Tagság kezdete
2009. October 06. Tuesday, 11:46
Utolsó látogatás
2012. May 15. Tuesday, 14:18
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU !
Kedves Zoli Senpai!
Szeretném megköszönni fiam, tanítványaim
és jó magam nevében azt a szép napot amit létre hoztál és köszönet a segítőidnek!
Ami az egyik fontos dolog, ami történt a Szeretet ünnepe volt. Mindenki boldogan gondol vissza és a szívébe zárja ezt a csodálatos napot.
Gratulálok kitartásodhoz, emberi szeretetedhez! Példaértékű mindenki számára.
Köszönjük Hanshinak önzetlen segítségét, kitartva velünk segített tanácsaival,biztatásával!
Szakmai informálása a technikák végrehajtásában a mennyiség ne menjen a minőség rovására fontos megemlíteni, és soha ne adjuk fel!
Nincsen lehetetlenek, csak akarnunk kell!
Köszönjük Hanshi!
Zoli Senpai sokat tanultam és kaptam tőled, soha nem feledem! Köszönöm, hogy barátomnak mondhatlak!
OSU! Barnabás Senpai
Tagság kezdete
2011. September 06. Tuesday, 08:28
Utolsó látogatás
2012. May 06. Sunday, 12:00
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU
Kedves Mindenki !
A fiaim csináltak egy facebook os oldalt melyre minden Videót Képet és további anyagokat információkat felraknak.
Az oldal elérhető a következő linken :
http://www.facebook.com/pages/Karate-Maraton/278438925522615
http://www.facebook.com/pages/Karate-Maraton/278438925522615
Osu!
Tagság kezdete
2010. December 25. Saturday, 13:11
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 15:42
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu!
Kedves Mindenki!
Először is kérek mindenkit, hogy ne haragudjatok azért, hogy nem most fejtem ki a bennem felgyülemlett óriási szeretetet, élményeket, amit tegnap tőletek kaptam, de nekünk tegnap 23 órakor nem állt meg az élet, mert az utómunkálatokat reggel kezdtük 8 kor, amiben 16 fő vett részt, amit ezúton szeretnék megköszönni nekik!
Kedves "nagy családom", mert átvitt értelemben aki tegnap ott volt velünk ezen a megmérettetésen az nekem már az !
Köszönöm minden egyes karatékának a részvételt!
Köszönöm az egész Kyokushinnak , kiemelve az IBK Szervezetét , mert olyan mesterekkel, karatékákkal vagyok körülvéve, akik nekem nagyon sokat jelentenek!
Köszönöm Hanshinak azt a sok bíztatást és sportbaráti szeretetet, amit tőle kaptam!
Köszönöm minden kedves díszvendégünknek, vendégünknek, hogy megjelentek!
Köszönöm minden tévécsatornának, újságnak, hírportálnak, azt, hogy ennek az eseménynek a hírét tovább adják!
Köszönöm Pali Sensei támogatását és őszinte bíztatását, mert amikor a 9.dik etapban a holtponton voltam, a kedves szavai plusz erőt adtak !
Köszönöm minden egyes támogatónknak, barátoknak az önzetlen segítségét, mert ezt a rendezvényt nélkülük nem lehetett volna ezen a színvonalon megrendezni!
Köszönöm az IBK szervezetének a hozzám fűzött bizalmát, elismerését!
És nem utolsó sorban szeretném megköszönni IMÁDOTT CSALÁDOMNAK, mert nekik a Maraton miatt az utóbbi időben egyre kevesebb szeretetet tudtam adni. Ennek ellenére mindig, mindenben támogattak, segítettek, bíztattak, kitartottak mellettem, sok erőt adtak a folytatáshoz, (mert a szervezés alatt is voltak holtpontok!)
Egyet biztosan állíthatok, 2012. 02. 11. életem egyik legszebb napja volt!!
Osu!
Szappanos Zoltán Dunaharaszti Seiren dójó
Tagság kezdete
2010. December 25. Saturday, 13:11
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 15:42
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu!
Az egri Shotokan Karate Közhasznú Önvédelmi Sportegyesület nevében szeretnénk gratulálni a szervezőknek az I. Karate Maraton lebonyolításához. A rendezés példaértékű volt! Egyesületünket hét fő (köztünk a Hanshi által említett törött kezű lány)képviselte a nem mindennapi megmérettetésen és mind a 10 etapot sikerült teljesítenünk. Honlapunkon http://www.skkse.hu/ olvashatjátok beszámolónkat és megnézhetitek az általunk készített képeket is. Gratulálunk sempai Szappanos Zoltánnak a Sho Dan fokozathoz! Jövőre remélhetőleg ismét együtt tudjuk teljesíteni az újabb maratont. Osu!
Tagság kezdete
2012. February 12. Sunday, 20:04
Utolsó látogatás
2012. February 12. Sunday, 20:06
TávolA felhasználó összes hozzászólása
OSU!
Egy elképesztő eseményen vagyunk túl, melyet az ötletgazda és egyben házigazda, Szappanos Zoltán Senpainak köszönhetünk.
Maga az ötlet is bizarr volt, senki nem tudta, hogy teljesíthető-e ennyi technika és ha igen, milyen erőbedobással, fókusszal és mit vált ki a karatekákból fizikai és szellemi értelemben egyaránt.
Nos, este 10 órára megtudtuk.
Akik bevállalták a teljes nagy Maratont a 10 etappal, azok néhány kivétellel teljesítették. Mivel nagyon fontos szempont volt az egészség megőrzése, ezért csak olyanok álltak meg idő előtt, akiknek valamilyen sérülése kiújult és nem volt értelme tovább kockáztatnia. De voltak, hiszen láthattuk, hogy voltak olyanok is, akik a nagy fájdalmaik ellenére végig csinálták. A 10 évestől az 55 évesig volt itt minden korosztály. A hölgyek is kivették részüket. Törött kézzel, gipszelten egy fiatal kislány végig gyúrta magát a 10-en. Nem tudom még a pontos számokat, de kb. 60 fő teljesítette a 10-et, és mintegy 100-an fejezték be késő este. Szappanpos Senpai hamarosan a teljes névsort is közzé fogja tenni. Öröm volt, hogy a Shotokan, a Hayashi-ha Shitoriu, az Aikidó, és más Kyokushin szervezetek is képviseltették magukat.
A szervezés és rendezés fenomenális volt. Mindenre gondoltak a rendezők. A karatekák el voltak látva mindenféle itallal, csokikkal, gyümölcsökkel, süteményekkel, hogy a szünetekben pótolhassák hiányaikat. A 9. etap utáni fél órás pihenőt azonban senki nem akarta, szerettek volna túl lenni minél hamarabb a nagy megpróbáltatáson.
Mindenki kapott oklevelet és emlékérmet, hogy soha ne feledje, mit volt képes teljesíteni.
Volt egy olyan hölgy, aki soha nem karatézott azelőtt és fenn a karzaton végig csinált több, mint 6 etapnyi technikát. Nyilván a maga tudatlan végrehajtási módján, de ez elképesztette minket. Ezt is csak azért mondom, hogy sok karateka azért nem jött el, mert megrettent a feladat súlyától. Nos, olyan kezdők is végigcsinálták, akikről magam sem gondoltam volna. Szóval nincs mitől félni, ez csak egy kihívás, egy próbatétel, tét nélkül. Hiszen mindenkinek csak maga felé kell elszámolnia.
De ez az óriási ismétlésszám nagyon hamar meghozza majd gyümölcsét fizikai és szellemi értelemben egyaránt.
Pusztán csak 12 órát végig állni és dolgozni önmagában nem kis teljesítmény.
A hangulat is fergeteges volt, egymást húzták a karatekák a bekiabálásaikkal, egymásnak óriási erőd, energiát adva.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Galla Ferenc mesterünk, Shihan Furkó Kálmán társalapítónk, Erdei "Madár" Zsolt box és Felföldi Szabolcs MMA világbajnokok.
Kalmár Sensei sokat forgatott az eseményen, mely vágott anyag az egész éves teljes anyag egy részek lesz, hiszen ezzel az eseménnyel is tisztelegtünk a hazai Kyokushin 40. évfordulójának.
Végül, de nem utolsó sorban meg kell említsem azt az utánozhatatlan hozzáállást, amit Szappanos Zoltán Senpai beletesz a saját karatéjába. Sem időt, sem fáradtságot nem kímélve, az elmúlt 1-másfél évben annyit edzettt, mint senki más. A Maraton ötlete is ebből a teljesítmény igényéből fakadt, melyet szerencsére közkinccsé tett.
Ennek okán az IBK Technikai Bizottsága döntése értelmében a mai naptól Szappanos Zoltán a Sho Dan fokozatot viselheti.
Köszönjük neki, kedves családjának és barátaiknak, vendégeinknek, támogatóinknak, hogy ilyen odaadóan gondoskodtak mindannyiunkról! Köszönöm az összes résztvevőnek, hogy bevállalták a "lehetetlent" és gratulálok mindenkinek a hatalmas kitartásért, küzdelemért, ami ott, mindannyiunk szeme láttára elvégeztetett!
Reméljük ez az esemény nem az első, sem nem az utolsó volt! Jövőre a mostani tapasztalatokkal felvértezve biztos vagyok benne, hogy ennek a létszámnak a többszöröse fog részt venni az újabb Maratonon, hiszen most már tudjuk, hogy nem "lehetetlen".
OSU!
Hanshi
Tagság kezdete
2011. January 21. Friday, 14:19
Utolsó látogatás
2012. May 18. Friday, 06:10
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu!
Kedves Mindenki !
Nagyon rövid leszek, mert reggelizni sem volt még időm !
Arra szeretnélek kérni benneteket hogy holnap nagyon vigyázzatok magatokra az úton, és szerencsésen érkezzetek meg !
Én várlak benneteket nagy nagy szeretettel !!!
Holnap ilyenkor már látjuk a kifelé vezető utat !
Most már mennem kell, mert még a termet be kell rendezni, leszünk sokan és mindenki értetek dolgozik
Osu !
Szappanos Zoli
Tagság kezdete
2010. December 25. Saturday, 13:11
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 15:42
TávolA felhasználó összes hozzászólása
Osu !
Kedves Vezetők, Sportbarátok!
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Ne haragudjatok hogy most már kevesebbet írok de annyira sok dolgom van még hogy erre a pötyögésre most nincs sok időm !!
A jelenlegi névsort már nem frissítem!
Jelenleg 128-an vannak a névsorban 70 maraton, 25 fél maraton , 33 mini maraton!
Aki tud jöjjön reggel a megnyitóra, csak időben érkezzetek- hogy legyen idő regisztrálni és öltözni, mert 9-kor megnyitó!!!
A többi legyen meglepetés!!!
Cím Dunaharaszti Kőrösi Csoma Állt. Iskola Eötvös út 52.
Már csak 2 éjszaka!!!!! és kezdődik ami még nem volt a Karate történetében !!!
Ilyen Emaileket kapok:
Osu Zoli Senpai!
A nagymaratonra szeretnék nevezni. 36 éves vagyok, egyenlőre sérüléssel küzdök, de nem fogom harc nelkül feladni.
Osu! Találkozunk a "vérmezőn"
Pihenjetek, kapcsoljatok ki , addig én dolgozom hogy nektek minden rendben legyen, ti meg viszonzásul nekem adtok majd erőt a túléléshez!!!
Osu ! Nagyon várlak benneteket!
Szappanos Zoltán Dunaharaszti Seiren Dójó
06 30 9902834 szappanos.karatemaraton@gmail.com
Tagság kezdete
2010. December 25. Saturday, 13:11
Utolsó látogatás
2012. May 17. Thursday, 15:42
TávolA felhasználó összes hozzászólása


Vendégkönyv



