Üdvözöljük a Magyar Kyokushin Karate Szövetség honlapján!  

Reméljük, hogy itt minden olyan információt megtalál, melyre szüksége van. Ha mégsem és további kérdései, hozzászólásai lennének, azt írja meg Vendégkönyvünkben.

 

Sósai Oyama és Hanshi AdámyMagunkról röviden:
A Magyar Kyokushin Karate Szövetség 1999-ben jött létre azzal a céllal, hogy az 1995 után - Sósai Oyama halálát követően - a világban és Magyarországon is kialakult hatalmi harcok következtében kialakult viszonyokat végre letisztázva, új, de szilárd és békés alapokat teremtsen a Kyokushin fejlődéséhez olyan szervezeti struktúrában, amilyet Sósai Oyama megálmodott és meg is valósított.

Ennek biztos és erős hátteret ad az International Budo Kai nemzetközi szervezet, amelyet Kaicho Jon Bluming 10. dan alapított 1980-ban, de ő sajnálatosan elhagyta a szervezetet 2006.-ban. Így az általa kijelölt utóda, Gerard Gordeau 9. dan lett a szervezet Kancho-ja.

Szövetségünk nyitott oly módon, hogy bárki érdeklődését, közeledését, netán csatlakozását szívesen fogadjuk, de úgy is, hogy olyan Kyokushin, vagy más harcművészeti szervezetekkel is örömmel felvesszük és tartjuk a kapcsolatot, melyek hasonlóan gondolkodnak a közeledés és a Kyokushin kérdéseiről. Továbbra is valljuk, hogy a Kyokushin Karate egy közös nyelv és egy közös család, szervezetektől és országhatároktól függetlenül és ezt a korábban már megszerzett vívmányt erősíteni közös felelősségünk. Sósai Oyama is ezt akarná, ha élne, s mi mindannyian sokkal tartozunk neki.

Szövetségünk elnöke Dr. Adámy István 8. dan Hanshi, egyben az IBK technikai igazgatója. 
Egyúttal ő az a mester, akinek a hazai Kyokushin Karate megalapítását és felvirágoztatását köszönhetjük.
Alelnökünk Shihan Somogyi Zsolt 7. dan, Shibucho.


Hanshi Dr. Adámy István és Shihan Somogyi Zsolt


Megjegyzés: Az interneten és más médiákon is sokféle hír megjelent már a hazai és a nemzetközi Kyokushin Karate szervezetekről és azok egymásközti viszonyairól. A legtöbb információ sokszor azonban féligazságokat, fontos tények elhallgatásának taktikáját alkalmazza, de az is előfordul, hogy valótlan dolgokat is állít, olykor pedig a cikkek írója saját szempontjai, illetve érdekei szerint mondja el a történteket. Ezáltal egyeseket - érdemtelenül - túl jó színbe, míg másokat - érdemeik ellenére - szándékosan rossz fénybe állítanak be. Ez pedig az olvasók vélemény kialakítását nem a valóságnak megfelelően formálja. Sokan a hallgatást választották a sokszor igaztalan vélemények, állítások ellenére, mert karatekához méltatlannak tartották a kesztyű ilyetén felvételét. A belügyek ily módon való kiteregetése senki hírnevének, de a karaténak összességében sem tenne jót. Nimbuszok omolhatnak le az igazság fényében, de a tények elhallgatása is helytelen lenne. Mi bölcset lehet tenni az ilyen kényes helyzetben? Mi úgy döntöttünk, hogy nem élünk mások fegyverével itt, az internet keretein belül, ezért nem ássuk ki a már lassan por és pókháló lepte csatabárdot. A tényeken túl nem kívánjuk kommentálni a történtetek.

Hosszú idő telt már el a szakadások óta, a sebek nagyrészt már begyógyultak, a kedélyek megnyugodni látszanak, bizonyos együttműködés is elkezdődött a szervezetek között, és az elmúlt évek adtak elég időt és lehetőséget arra, hogy ki-ki a maga területén bizonyíthasson. Bizonyítsa, hogy mire képes, hogy milyen ember valójában, milyen céljai vannak, tud e még fejlődni, előrelépni, tenni valami értékelhetőt a karatéért. S természetesen az is fontos, hogy azokat milyen eszközökkel, korrekten kívánja-e megvalósítani. 

A konkrét tényeket a Kedves Olvasó Hanshi Adámy Kyokushin Karate I., illetve a Kyokushin Karate III. című könyvében találja meg, itt a honlapon pedig a Kyokushin link alatt érhető el és le is tölthető.

Szervezetünk felépítése:

Fontosnak tartjuk elmondani azt is - a sokféle kósza, találgatásokra épülő szóbeszéd helyesbítése okán -, hogy szövetségünk ma az egyetlen olyan szervezet Magyarországon, mely szervezeti oldalról az igazi Sósai-i struktúra mintájára - a Shibu-k rendszerében épül fel.

A Magyar Kyokushin Karate Szövetségnek stílusszervezeti joga van a Magyar Karate Szövetségen belül, melynek alapfeltétele, hogy rendelkezzen legalább 10 jogi személyiséggel, akik az MKKSZ és nemzetközi szervezetének, az IBK-nak szakmai irányvonalát követik, s legalább 300 karatekával. Ebben a kinyilatkoztatott, csupán szakmai viszonyrendszerben tehát már nem kell a demokratikus szabályokat követni (hiszen az erre már nem vonatkozik), hanem a jogi személyiséggel rendelkező klubok szabad akaratukból alkalmazzák a japáni eredet (a Shibu és Shibucho rendszer) jól működő, bevált gyakorlatát. Mi tehát a kötelezően ránk rótt demokrácián túl a karate szakmaiságában nem keverjük össze a hierarchiát a demokráciával, hiszen a tüzet a vízzel nem vegyíthetjük, mert kioltják egymást (ezért hullott darabjaira a hazai Kyokushin és sajnos egyes szervezetek keretein belül még tovább errodálódik hasonló okokból). Meggyőződésünk, hogy csak így lehet az ősök útján megőrizni az igazi Kyokushin értékeket.

 

Ez alapvetően kétféle Sósai-i elv alkalmazása mentén valósul meg: 

1. "Ki kitől származik", mely az alá-fölé rendeltséget az eredeti mester-tanítvány (Senpai - Kohai) viszony alapján építi fel.

2. "Ki mit tett le mérhető módon a szervezet asztalára", azaz milyen a megszerzett tudásszintje és hány tanítványa, illetve dójója van.

Ma kétféle karateoktató létezik: az egyik kedvtelésből, szabadidejének egy bizonyos részét felhasználva oktat, míg a másik hivatásszerűen, főállásúként dolgozik. Míg az egyiket a köznyelv "amatőrnek", a másikat "profinak" nevezi. Az amatőr szónak van egy negatív felhangja is, persze nem véletlenül. Mi - ha választhatunk - profik, azaz hivatásszerűek szeretnénk lenni választott szakmánkban, ezért arra inspiráljuk danos tanítványainkat, hogy nyissanak dójókat és keressék a karate oktatásában megélhetésük lehetőségeit.

(Megj.: Olyan, mint mester, önmagában nem létezik. Mesterré valaki csak tanítványai által válhat. Egy mestert kizárólag tanítványai minősítenek, azok száma és minősítése. Mester tehát az, aki képes önmagát tanítványain keresztül megsokszorozni. Hanshi Adámy ezt a Sósai-i elvet és gyakorlatot követte egész életében, s büszkén mondhatjuk, hogy ma Magyarországon a legtöbb klubvezető tanítvánnyal ő rendelkezik és minden évben újabb és újabb klubvezetőket indít el az önállóság útján és erre bíztat mindenkit. Ezzel az elvvel és ténnyel mégis vannak, akik vitatkoznak. De azok nem is építenek szervezetet.)

Tagságunk - mely mára már súrolja az 1000 főt - 18 Egyesület és klub 36 dójó-jában edzhet az ország több pontján, melyek száma évről évre folyamatosan nő. Minden dójónk szakmai vezetője rendelkezik minimálisan az első dan fokozattal, illetve nyilvántartott edzője a MKSZ-nek.

Küldetésünk:

Szövetségünk küldetése az, hogy teljes elhivatottsággal és szakértelemmel segítse elő az emberek személyes fejlődését, életük teljessé válását a karate gyakorlásán keresztül. Oktatói munkánk gyors és hatékony, hatása mély és hosszú távú. A jövő a jelenben végbemenő szellemi fejlődésen múlik, mi erre fókuszálunk.

A Kyokushin Karate különleges filozófiáját és stratégiáját használjuk fel az egyén személyes sikereiért, boldogságért, szabadságért, álmai megvalósulásáért. Minőségi metodikával és eszközökkel kéz a kézben halad Mester és Tanítványa, hogy közös akarattal, a közös célért, a belső erőforrások maximális aktiválásáért és azok külső kiterjesztéséért dolgozzanak. Óriási a felelősségünk a következő generációk egészséges életmódra és szellemiségre nevelésében. Ma minden második felnőtt és minden negyedik gyerek túlsúlyos hazánkban, majd minden második ember dohányzik, az alkohol fogyasztásában a világ élén járunk, a daganatos és érrendszeri betegségekben hasonlóan, aminek következményei a korai megbetegedések és halálozások. Mi egészséges emberekből álló jövőt szeretnénk építeni komoly életmódváltoztatás által. Ebben a szellem kontrollja által a stresszes életünk megfelelő kompenzálása, a megfelelő és egészséges táplálkozás, a harmónikus életvitel, a boldogság keresése, a kiegyensúlyozott testmozgás és edzés, a lélek fejlesztése, a megfelelő pihenés- és kikapcsolódás-kultúra egyaránt képzésre kerül oktatóink által, melyet a 2009-ben alapított Budó Akadémia egységes oktatási rendszerben még magasabb szintre emel.

Ha a Bushido (a harcos útja) erkölcsi alapelveit - úgy mint 

1. A helyes döntés és a becsületesség, 

2. A bátorság és a hősiesség, 

3. A jóindulat és az együttérzés, 

4. Az udvariasság és a helyes cselekedetek, 

5. Az igazságosság és az őszinteség, 

6. A tisztelet és a dicsőség 

7. A rajongás és a hűség


- mint a nevelésünk fő irányát, továbbá a karate technikáit és bevált módszereit beépítjük a mindennapi életünkbe, boldogabban, magabiztosabban, gazdagabban, egészségesebben és sikeresebben járhatunk az utunkon. Elégedettebbek leszünk önmagunkkal. A karate alkalmazása segít felszínre hozni rejtett képességeinket, melyek ott nyugszanak bennünk mélyen, sokszor kihasználatlanul.



Szövetségünk célkitűzései:

1. Közép és hosszútávu céljaink között szerepel elsősorba a Kyokushin Karate népszerűsítése, mely a dójóink számának növelésével és a Shibucho rendszer erősítésével oldható meg. 
Ennek keretében folyamatosan képezzük és inspiráljuk tanítványainkat a danfokozatok és az edzői képesítések megszerzésére, majd az önálló oktatói tevékenység elindítására, melyhez minden segítséget megadunk. 

2. Képzési rendünkben nagy hangsúlyt fektetünk az All Round Fighting küzdelmi rendszer mind széleskörűbb alkalmazására, melynek jártasságszintű elsajátítása természetesen hosszú időt vesz igénybe. Ennek versenyrendszerét is kidolgozva inspiráljuk a felnövekvő generációt a szélesebb technikai repertoár alkalmazására a gyakorlatban.
(Megj.: A küzdelem teljeskörűsége azt jelenti, hogy jártasságot kell szereznünk a dobások és a földharctechnikák repertoárjában is, túl a karate ismert ütés és rúgéstechnikáin ahhoz, hogy minden lehetséges helyzetben megállhassuk a helyünket.)

3. Jelenlegi fejlődési, terjeszkedési fázisunkban dójóink számának növelése az elsődleges feladatunk, de a versenyeztetés és a versenyre felkészítés is egyre erőteljesebb hangsúlyt kap. A verseny eszköz csupán a felkészülés szakaszában, s nem cél. Szövetségünk a Sósai elvek szerinti Budó Karate oktatását tartja a legfontosabbnak, mely egy egész életre ad célt és készíti fel a karatekát. 

4. Megfelelő együttműködést szeretnénk kialakítani a hazai Kyokushin és más Full Contact szervezetekkel, hogy elsősorban közös versenyeztetés által növeljük a szakmai színvonalat. Ebben a törekvésben széleskörű lehetőséget biztosít Szövetségünk másoknak is a kölcsönösség elve alapján. Versenyeink, szemináriumaink, edzéseink nyíltak, bárkit szívesen látunk a közös munka reményében.

A dójóink szervezetileg és így anyagilag is teljesen önállóak és függetlenek, bevételükkel kizárólag maguk gazdálkodnak. Szakmailag a közvetlen felettük álló Shibucho-hoz tartoznak, aki a vizsgáztatás jogával is rendelkezik. De bárkiből válhat Shibucho a Szövetség elnöke javaslatára, ha megszerzi legalább a 3. dan fokozatot, elindít és fenntart legalább 5 dójót saját danos tanítványai által. S mindezen megszerzett jogokat a Szövetség garantálja a Shibucho számára, amíg a Szövetség tagja marad.
Nos ezek azok a mérhető és kézzelfogható célok és eredmények, melyek mindenkor a szervezet alapvető érdekét - azaz a növekedést és a fejlődést - szolgálják. Ilyen módon biztosított, hogy soha senki ne helyezhesse egyéni érdekeit, ambícióit a szervezet érdekei fölé, elé. Ettől az mindig egészséges marad, szemben a demokratikus szervezeti felépítménnyel. 

Ma a sok darabra széthullott hazai Kyokushin szervezetek között a miénk jelenleg az egyedül növekvő és szaporodásra képes. Sőt megkockáztatjuk azt a kijelentést is - hiszen ma már látszik, mégha sokan nem is akarják ezt észrevenni -, hogy néhány éven belül a legnagyobb Kyokushin szervezetté fogunk válni, mert rendszerünk vegytiszta, kiszámítható, inspiratív, családias és a vezetők szakmailag a legmagasabb szinten felkészültek, tehát tudják és jól is teszik a dolgukat.
(Megj.: Ezt a kijelentést a saját és a más szervezetek éves létszám és dojo adatai támasztják alá. Ezt a kijelentést, ha a tények igazolják - mert más szervezetek is növekedésbe mennének át -, törölni, illetve korrigálni fogjuk természetesen.)

Akik további részletekre kíváncsiak, kérjük, hogy forduljanak a szövetség vezetőihez, akik készségesen adnak tájékoztatást! Ezt tehetik a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. oldalán is.